164. Bizony az egek és a föld megteremtésében, az éjszaka és a nappal váltakozásában és a hajókban, amelyek a tengeren haladnak az emberek hasznára és abban, amit Allah az égből lebocsátott vizet és abban, amellyel életre keltette a földet annak halála után és amelyen mindenféle állatot sokasított és a szelek küldésében és az ég és a föld között szolgálatára hajtott felhőkben Jelek vannak az olyan emberek számára, akik felfogják az eszükkel!
165. Vannak az emberek között olyanok, akik Allah mellé hasonmásokat, bálványokat helyeznek. Ugyanúgy szereti azokat, amint Allahot szereti. Ám azok, akik hisznek erősebb szeretettel vannak Allah iránt. És bárcsak látnák azok. akik bűnöket követnek el azt, midőn majdan szemtől szemben látják a büntetést és tudnák azt, hogy az erő és a hatalom Allahé teljes egészében. És Allah igen Szigorú a büntetésben.
166. Hiszen mikor azok, akiket követtek, szakítanak azokkal, akik őket követték és látják a büntetést, és megszakadnak közöttük a kötelékek.
167. És azt mondják azok, akik követtek: "Ó bárcsak lenne még egy lehetőségünk a visszatérésre, hogy szakíthassunk velük, ahogyan ők is szakítottak velünk." Ekképpen mutatja meg Allah az ő cselekedeteiket, tájuk telepedő szomorúságként. És ők többé nem lépnek ki a Pokolból.
Röviden: A 164. vers arra hívja fel a figyelmet, hogy minden egy jel, míg a 165-167. versek a társítás következményeiről beszélnek.
Magyarázatok:
- -
Szójegyzék:
- -